Művészettel és gasztronómiával köszöntötték a ZenGardenben a tavaszt

News

OLVASÁSI IDŐ: 2 PERC

belbudaiirodafessnekifodycatering

Művészettel és gasztronómiával köszöntötték a ZenGardenben a tavaszt

Május 11-én, csütörtökön tartotta a ZenGarden bérlőinek tavaszköszöntő rendezvényét a ConvergenCE. A 2004-ben alapított fejlesztő a kiváló lokációval rendelkező, teljeskörűen felújított és általa üzemeltetett ZenGardenben látta vendégül az irodaház lakóit.

Számos programmal, közösségépítő játékokkal és gasztronómiai különlegességekkel próbálta kifejezni háláját és érzéseit a ConvergenCE vezetése a bérlői bizalomért. A “Spring Art & Spritzer” névre keresztelt esemény fülbemászó zenei aláfestéséről az élőben mixelő Dj Spoon gondoskodott.

A különböző programokon több, mint 150 bérlő vett részt, akik között a legnagyobb sikert a kétórás elfoglaltságot jelentő FessNeki élményfestés jelentette. Az instruktorok által vezetett művészeti élmény a ZenGarden gyönyörű belső kertjének atmoszférájával tette teljessé a megjelentek kikapcsolódását.

„Sok energiát fordítottunk a budai irodaházunk megvásárlását, majd újrapozícionálását követően a legkorszerűbb technológiákra, az ügyfélelegédettség növelése érdekében.” – vázolta az esemény megrendezésének hátterét Friman Krisztián és Dobó Ildikó, a ZenGarden ingatlankezelői. “Az épület kilenc szinten nyújtja egyedi szolgáltatásait a bérlők számára. Számos energiahatékony megoldás, külső és belső újítás teszi könnyebbé, rugalmasabbá és hatékonyabbá a munkavégzést. Azonban nem tudjuk elégszer kifejezni azt, hogy mit is jelent számunkra az ügyfeleink bizalma, ezért a belső zöld kertre, az egészséges életmódra és a művészetekre helyezve a hangsúlyt ily módon is megpróbáltuk kifejezni hálánkat az irányukba.

Sok időt töltünk együtt, egy irodaházban dolgozunk, ezért kiemelten fontos a jó, személyes kapcsolat és a hosszú távú együttműködés. Örülünk, ha sikerült egy kis jókedvet, örömet csempészni a bérlőink hétköznapjaiba.”

Hírek

95% felett a ZenGarden bérbeadottsága
2024 szeptemberétől közel teljes kihasználtsággal működik az általunk üzemeltetett prémium budai irodaház, a Zen Garden. A mérföldkő elérésében az új bérleti szerződések és meglévő partnereink hosszabbításai egyaránt kulcsszerepet játszottak. 

2.kerületbudaiirodazengarden
Zen-zációs lépés az Uniomediától
A stratégiai kommunikációval foglalkozó Uniomedia a ZenGarden irodaházban találta meg új székhelyét. 403 négyzetméteres prémium irodaterületre kötöttek szerződést, hogy folyamatos növekedésük mellett is magas minőségben szolgálhassák ki ügyfeleiket.

2.kerületbelbudakiadóirodabuda
Szolgáltatott irodából tradicionális bérleménybe – a Flexion is a ZenGarden mellett döntött.
A Flexion Mobile Plc Magyarországi Fióktelepének sikertörténete a 2015 december 1-i alapítása óta íródik. A cég fejlődése most újabb mérföldkőhöz érkezett: a korábbi serviced office, vagyis szolgáltatott iroda bérlésről hosszú távú, tradicionális irodabérlet mellett döntött és jövő tavasztól a ZenGardenbe költözik a nemzetközi szoftverfejlesztő.

2.kerületiirodabelbudairodakiadóbudán

Kapcsolat